Péntekre jó időt mondott a meteorológus ezért előző este bepakoltam a táskámba a függőágyam és a hozzá való hevedereket, hogy egy laza kerékpártúra során megpihenjek félúton majd ismét bringára feküdve […]
Készítettem egy hátsókerék-meghajtású rekut és az eddigi háromszor tíz kilométeres próbautak megtétele után döntöttem úgy, hogy itt az ideje egy hosszabb teszt útnak! Hosszú túrát terveztem, a reggel nyolc órai […]
Számomra már hagyományosnak tűnő évzáró kerékpáros megmozdulást csináltam a hatvani és Zagyva parti kerékpárutakon december 30.-án. Ehhez csatlakozott Kovács János is. Az indulási pontot vonattal közelítettük meg úgy, hogy János […]
Isuval tettünk egy kört a Visegrádi hegységben, megmásztuk a Szent László hegyet, aztán a Királyvölgyi úton továbbtekertünk Visegrádra. Ott is megmásztuk a Fekete hegyet. Ködből napsütésre kibukkanva és aztán újra […]
Hegymenet A múlt heti túrám után hazaérkezve már tudtam, hogy valami hasonlót kell csinálnom legközelebb, mivel nem voltam megelégedve magammal és az útvonalat sem úgy sikerült befejeznem, ahogy gondoltam. Elcsábultam […]
Isutól érkezett egy üzenet szerda este kilenckor: „Reggel 8 órára ide tudsz jönni hozzám? Vonattal mennénk Esztergomban és onnan Szlovákiába. Táv kb 110 kilométer bringával.”Épp ráérős időszakomat élem, így aztán […]
Kis magyar abszurd! Hűvösödik az idő ezért is gondoltam, hogy itt az ideje ismét felkeresnem a törteli hőforrást, mely 40 fokos meleg vizet ad. Gondolatot tett követte és a közelmúltban […]
Most, hogy hazajöttem a tündérhegyi terápiáról, viszketett a hátsóm egy újabb túrára. Ősszel hűvösebb időben még nem csináltam több napos túrát. Miután sok szabadnap volt egymás után, figyelni kezdtem az […]
Egy szeles nap története (2025.10.11.) A szombat reggel komoly széllel fogadott. Nyolckor hívtam Orbán Janit, de lemondta a részvételt, mert nem akart megküzdeni az elemekkel. Nem baj, négyen akkor is […]
Vonatra szállva Hatvanig vitettem magam és onnan a Zagyva parti kerékpárúton haladtam a tari Buddha Park felé. Régebbi emlékeim szerint még csak egyetlen templom volt ott de ez megváltozott, már […]