Hagytam egy pár napot hátha valaki más ír egy kis beszámolót a szlovákiai rekustalálkozóról de senki nem vette a fáradtságot magának ezért megteszem én.
A csütörtök reggeli hét óra az esztergomi vasútállomáson talált és innen már csak 200 kilométert kellett bringáznom Jasenská Dolináig. Nem is túl nagy távolság, volt már máskor is ilyen.
Átjutva Szlovákiába a 76-os utat választottam, melyet már többször használtam és ismertem a forgalmát is. A kora reggeli forgalom nem volt számottevő és a néhány méteres szintkülönbség leküzdése sem jelentett problémát.
Lévát szerencsére elkerültem pedig felajánlotta az útvonaltervező program. Nem szerettem volna megbirkózni a forgalmával.
Garamszentbenedeken túl egy felüljárón kereszteztem az autópályát, majd egy hídon átkeltem a Garamon, hogy egy alacsonyabb rendű úton haladjak tovább. Valahol a térségében kürtszóra lettem figyelmes. Reisinger Péter dudált le az útról. Rövid csevej után az egyik táskámmal távozott Jasenská Dolina felé. Előtte azonban megbeszéltük, hogy már csak 80 kilométerem van hátra a 200-ból és akkor valamikor délután 5-6 óra körül fogok érkezni. Nem is lett volna ezzel semmi gond de nem kalkuláltuk bele az emelkedőket így csak este kilenc után érkeztem.
Garamszentkeresztet elhagyva a kerékpáros navigáció mindenképpen egy erdei útvonalat javasolt, mely rövidebb lett volna. Ennek köszönhetően vesztettem háromnegyed órát, mivel az erdei aszfaltozott út járhatatlan volt és vissza kellett fordulnom.
A hegyek csak jöttek, jöttek és ráadásul mindegyik szemből! Néha megfordult a fejemben, hogy milyen jó lesz majd hazafelé, hiszen csak fékezni kell néha. Volt olyan szakasz, ahol félre álltam a kamionokat elengedni az út keskenysége és lassúságom miatt.
Így azután szépen rám is esteledett. Lámpám van, semmi probléma de a telefonom nem bírta az egész napos GPS használatot, kezdett merülni.
Már csak hat kilométer volt hátra, mikor megcsörrent a telefonom, Kormos Zsolti érdeklődött hol létem felől és kérdezte, hogy küldjön-e felmentő sereget értem. Igen volt a válaszom, mivel elég durván kezdett emelkedni az út. Hála és köszönet Kassai Péter és Pavol Zavodsky feleségének, autóval percek alatt elértem a Nezabudka (Nefelejcs) panziót.
Belépve a panzióba hatalmas taps fogadott, egyedüliként érkeztem kerékpárral ilyen távolságról nem kicsit elfáradva.
Útközben az járt a fejemben, hogy miért szervez valaki hegyvidékre kerékpáros találkozót? Ez felmerült bennem a tavaly Csehországban Uhersky Brodban tartott találkozó során is. A mostani azonban túl tett rajta, ami az emelkedőket illeti. Mi lesz holnap, holnap után amikorra 50-60 kilométeres túrák voltak előirányozva?
Bizony ez a vidék a síelők egyik kedvenc terepe, szállásunk egy sífelvonó közvetlen közelében volt. Ezt otthon is tudtam de gondoltam, hogy a szervezők számolnak az egyszerű kerékpárosok erőnlétével.
Kérdeztem is Pétert, hogy végigjárták-e az útvonalat? Azt mondta, hogy igen, autóval. Szerintem tudta, hogy a résztvevők 95%-ának van elektromos rásegítése. Bizony nekem sem ártott volna. Így azután mindig rám várt mindenki.
A másnap reggel kilenc órai indulásból nem lett semmi, mivel nem volt túl lelkes a társaság a friss 4 fokban. Tízig talán egy fokot emelkedett a hőmérséklet de akkor már meg volt az elhatározás az indulásra.. Jó szolgálatot tett a téli felszerelésem. Meleg felső, sapka, kesztyű ezek nem hiányoztak a csomagomból.
Az adott napi túrák útvonalát mindenki megnézheti itt. Nekem kimaradt Sklabin várának megtekintése inkább az alatta lévő falu sörözőjében frissítettem többed magammal. Bizony szintek voltak rendesen melyeket a trájkosok, botrekusok sikeresen leküzdöttek.
Első túra napi ebédünket Stubnyafürdőn a Koliba Zuzanka étteremben fogyasztottuk el, közmegelégedésre. A második napit pedig Túrócszentmártonban a Szlovákia étteremben tettük magunkévá.
Mi egy néhányan szétváltunk a társaságtól, mivel egy motoros felvonulásba botlottunk bele és magam, utat engedve a mintegy 150 motorosnak, lemaradtam a fő csapattól, aminek az lett a következménye, hogy egyedül próbáltam követni a társaságot de egy kanyarnál elvétettem az utat és pont ellenkező irányba haladtam.
Erre a hibára Kormos Zsolti ébresztett rá telefon hívásával, miszerint hol vagy már? Küldött számomra egy Google helyzet megosztást, melynek segítségével utolértem a rám várakozó magyar szekció tagjait. Ismét hatalmas köszönet Zsoltinak!
Ezért mentünk külön ebédelni a szervezőktől függetlenül.
A dolog pikantériája pedig az, hogy mikor végeztünk az ebédünkkel és szedelőzködtünk kifelé az étteremből Túrócszentmártonban egyszer csak megjelent a fő csapat.
Egyesítettük erőinket! Innen már ismét a szállásunkra hajtattunk és az előző estéhez hasonlóan töltöttük azt, beszélgetve, sörözgetve. Ja! A Bernard sör ismét önkiszolgáló módban működött, mindenki húzta magának a strigulát. Volt vacsora is a szállásadónk gondoskodott rólunk.
Pável bográcsolt kiadós mennyiségű gulyáslevest mely csütörtök este óta elérhető volt esténként.
Vacsoránk után jött az elszámolás, hogy ne reggel kelljen ezzel foglalkozni, mikor már szétszélednek az emberek.
A hazaútra kaptam két ajánlatot melyeket elfogadtam. Zsolti felajánlotta, hogy a bicajomat elviszi haza, Péter pedig engem akart haza teleportálni. Részben éltem is a lehetőséggel oly módon, hogy elvitettem magam és a bringámat Ipolyságig azzal a hátsó szándékkal, hogy mivel bringatúrán vagyok bicajozom még egy kicsit.
Így is lett, mivel Esztergomig elgurultam a Szlovák oldalon azt az ötven kilométert, ahol vonata szállva érkeztem haza. Viszont sajnálatos módon ott kellett hagynom a kiváló lejtőket, melyek odafelé szembe jöttek velem.
Röviden összefoglalva a rekumbens találkozót, annyit tudok mondani, hogy megérte a fáradtságot, gyönyörű vidékeken bicikliztünk jó társasággal, hangulattal. Aki nem tudott jönni, sajnálhatja a mulasztást. Köszönetet mondok a szervezőknek a munkájukért.