Legutóbbi tekerésünk alkalmával Isu barátom felvetette, hogy menjünk el egy kétnapos túrára Szlovákiába. Sajnos az időjárás ezt a tervet felülírta, így egynapos kör lett belőle, a jól bevált útvonalon, Esztergomtól Selmecbányára és vissza.
Az előzményekről röviden annyit, hogy a tavalyi év nagy részét kórházban töltöttem, ezért az idei szezont zéró kondícióval kezdtem. Ennek kompenzálására úgy döntöttem, hogy lengőorrú fotelbringámat elektromos rásegítéssel szerelem fel, hogy hosszabb túrákat is meg tudjak tenni.
Egy kora reggeli vonattal indultunk Esztergomba, ahol fél 7-kor már nyeregben, akarom mondani a reku fotelben vágtunk neki az útnak. Elhatároztam, hogy a sportszerűség és az akku kapacitás kímélése érdekben az első 80 km-t én is saját erőből teszem meg, és csak a hátralevő távra veszem igénybe az elektronokat.
A számításomat majdnem keresztülhúzta a garamkövesdi 12%-os emelkedő, ahol kénytelen voltam feltolni a bringát, miközben Isu vidáman feltekert a tetejére.
A Burda „hágó” megmászása után hosszú gurulás következett Szalka felé, majd az 564-es út hullámvasútján tekertünk Százdig, ahol jobbra tértünk, majd az ipolyviski elágazás után balra egy mezőkön átvezető, de jó minőségű aszfaltos útra fordultunk, ami átvezetett a 75-ös országútra. Ott egy rövid szakasz után rákanyarodtunk a 66-os útra, amelynek 1 m széles útpadkáján biztonságosan lehet bringázni. Nagyrészt síkon haladtunk, de Hontnémeti felé már kezdte megmutatni magát a Korponai-hegység, ízelítőt adva a ránk váró emelkedőkből. Az előbb említett faluban rövid sörszünetet tartottunk, mert már ránk fért a frissítés.
Mivel a napi sport tervemet, azaz 80 km saját erőből tekerést végrehajtottam, itt már bekapcsoltam az elektronikát, ami sokat segített a Selmecbánya felé vezető út emelkedőin. Isu persze fáradhatatlanul tekert hol előttem, hol mögöttem. Délután fél 2 magasságában értünk Selmecbányára, ahol rövid városnéző sétát tettünk a Főtér és a Klopacska felé.
A meredek macskaköves utcákon inkább tologattuk a bringákat, aztán a Bányamúzeumnál újra a lovak közé csaptunk. Itt kezdődött az igazi móka, a Selmeci-hegység 12%-os lejtői és emelkedői egymás után felváltva. Nekem a villanymotoros segítséggel könnyű dolgom volt, de Isunak keményen kellett dolgozni, hogy felérjen.
A hullámvasutazás után a Bacsófalvi-tónál tartottunk újabb pihenőt. Innen már nagyrészt lejtők következtek, Bagyan, Hontalmás, Bát, Zsember falvakon át a szántói elágazásig, ahová kicsit hamarabb érkeztem, és balra fordultam a Déménd felé vezető útra. Az első buszmegállóban megálltam, hogy megvárjam Isut, de gyanúsan sok idő telt el, ezért visszafordultam az elágazásnál levő kocsmáig. Ott hívott fel és elmondta, hogy ő jobbra fordult és éppen Hontfüzesgyarmat felé halad, illetve átkelt már egy 12%-os emelkedőn, ahonnan érthető okokból nem szeretne visszafordulni. Gyors telekommunikációval áthidaltuk a problémát, begyújtottam a rakétákat és a villanyhajtás összes kapacitását igénybe véve néhány perc alatt utolértem.
Megérte az „eltévedés”, mert Hontfüzesgyarmat és Garamkövesd között a Felvidék egyik legszebb útja vezet, gyönyörű tájakon és olyan nevű falvakon keresztül, mint pl. Kukutyin és Peszektergenye.
Az útvonal Strava alkalmazásban.