Számomra már hagyományosnak tűnő évzáró kerékpáros megmozdulást csináltam a hatvani és Zagyva parti kerékpárutakon december 30.-án. Ehhez csatlakozott Kovács János is.
Az indulási pontot vonattal közelítettük meg úgy, hogy János Rákoscsabán szállt fel a vonatra, míg jómagam Rákos állomáson. Meglepetés vendégünk is volt, mivel Máriabesnyőn Reku Papa (Füle Sándor) nyomult be a bringaszállító vagonba. Ő velünk ellentétben pedeleccel érkezett.
Hárman kellemesen elbeszélgetve vonatoztunk Hatvanig. Figyelmeztetésemre, hogy készülődjünk a leszálláshoz, mert, ha nem akkor kénytelenek leszünk a Kékesre felmenni, mivel a vonat Gyöngyösre tart.
Papa terve szerint egy kört teljesített, mivel a haza útra is kellet gondolnia a gyengélkedő akkumulátora miatt.
Az első körünket a hagyományoknak megfelelő irányba kezdtük és vidáman kerekeztünk a segítő hátszélben.
Vidámságunk alább hagyott, mikor elértük Jászfényszaru után a Zagyva gátját. Olyan brutális oldal és szembe szelünk volt, hogy szó szerint támaszkodni lehetett rá. Haladási sebességünk időnként elérte a 13-14 km/h-t!
Valamelyikőjük fejéből kipattant az ötlet, hogy mi lenne, ha megfordítanánk a menetirányt.
Rendben, mondtam de az első kört fejezzük be és onnan forduljunk. Ez a hatvani Zagyva hídjánál meg is történt.
Itt azonban Reku Papától érzékeny búcsút vettünk. Ez annyira érzékenyre sikerült, hogy még egy közös szelfiről is megfeledkeztem pedig a gáton még az eszemben volt. Papa viszont nem felejtette el felajánlani a túrós buktáját. János elfogadta, később megosztoztunk rajta. Köszi Papa!
Szó mi szó, ketten maradtunk a további körök megtételéhez. Eredetileg 200 kilométer megtétele volt kitűzve. Szorgalmasan tekertünk és jó döntésnek bizonyult a forgásirány váltás. A másik irányban erdősávok és házak fogták valamennyire a szembe szelet így sebességünk elérte a 16-18 km/h-t, viszont a gáton haladva komolyabb erőlködés nélkül el tudtuk érni a 40-41 km/h-t. Ezek után alig vártuk köreink során, hogy a gáton lehessünk ismét.
Frissítés és energiabevitel gyanánt Jászfényszaru parkját vettük igénybe. Nem volt túl kellemes ezért a későbbi pihenőt egy buszmegállóba tettük. Csak szemben volt nyitott. Mindjárt kellemesebb volt.
Ahol tudtunk egymás mellett haladtunk kellemeset beszélgetve Jánossal. A negyedik kör megtétele közben a bevált megállóban ettünk, ittunk a magunkkal hozott ételből, italból, illetve mindketten vásároltunk csokoládét a közeli Coopban.
Ennél a buszmegállónál álljunk meg egy kicsit, úgyis megálló! Nekem itt volt a holtpontom. Leültem a padra és majszolgattam az ennivalómat és az járt a fejemben, hogy innen már csak kb. 10-12 km a vasútállomás odáig elvergődök aztán csá! Nem tudtam másra gondolni csak erre. Ha odáig eljutok akkor befejeztem négy körrel a mai napot. Az is 120 km! Büszke lehetek magamra.
Ahogy fogyott a táp és az innivaló úgy tért vissza az életkedvem. Egy fél tábla csokoládé azért még elfogyott, na ez volt a non plus ultra. Ez akkora löketet adott, hogy mikor elindultunk éreztem az energiát és a gondolataim is rendes mederbe terelődtek. Lehet, hogy egy kicsit eléheztem?
A negyedik kört befejezve eszembe se jutott, hogy hazamenjek még. Az új lendület elég volt a tovább haladáshoz és reményt adott arra, hogy meglegyen a kitűzött cél.
A hatodik kört már majdnem befejeztük, mikor elkezdett esni a hó! Egymásra néztünk és megegyeztünk abban, hogy nem hagyjuk itt a hetedik kört Hatvannak és a Zagyvának.
Már az előző két kört is sötétben tettük meg így a nappali plusz 3-5 fokok odalettek, be kellett érnünk a mínusz 1-2 fokkal. A szél is elállt, már nem tudtunk a gáton száguldani és nem beszélve arról, hogy azért csak elővett némi fáradtság bennünket.
Az út csúszóssá, jegessé vált kivéve azokat a helyeket, ahol érintetlen volt a hó. Befejezve a hetedik kört meglett a 200 km meg egy kicsi.
Vonatunk 22:20-kor indult hazafelé, mi tíz órakor már az állomáson voltunk. A magam részéről éjfélkor kerültem ágyba és azon gondolkodtam, hogy volt-e értelme a mai túrának? Én azt mondom, hogy volt.