
Készítettem egy hátsókerék-meghajtású rekut és az eddigi háromszor tíz kilométeres próbautak megtétele után döntöttem úgy, hogy itt az ideje egy hosszabb teszt útnak!
Hosszú túrát terveztem, a reggel nyolc órai indulás, mint utólag kiderült kései volt de így sikerült. Tervem szerint Nógrád megyén áthaladva Balassagyarmaton hagyom el országunkat és Szlovákiában bicajozom egy keveset.
Így is lett de mielőtt kitekerek az országból még felkeresem Becskén a sztúpát.

Elhagyva a budapesti forgalmat egyre nyugalmasabb körülmények között tudtam bringázni. A gyenge forgalom mellett még az is örömömre szolgált, hogy meglepetésre, mintha újra aszfaltozták volna Nógrádot, annyira jó minőségű utakon tudtam, haladni, hogy szinte hihetetlen. Még a végén vissza szokom Magyarországra bringázni. Eltűntek a kátyúk, gödrök!
Becskére érve felmásztam a sztúpához, ahol tartottam egy rövidke pihenőt azért, hogy újult erővel tudjak haladni Balassagyarmat felé. Itt keltem át az Ipoly hídján, hogy immár Szlovákiában haladjak a nemrégen átadott Ipolyhídvég és Drégelypalánk között lévő hídon.
Ismét magyar oldalon kerékpároztam Bernecebaráti felé, hogy átguruljak a hivatalosan Tésa és Ipolyvisk között lévő hídon, mely jó szolgálatot tett anno 1968-ban Csehszlovákia megszállása idején a Magyar Néphadseregnek.
Magam mögött tudva a hidat, felvettem egy negyed órányi szemerkélő esőt, ami nem jelentett különösebb problémát. Úgy tűnik ez a térség egy esős zóna, tavaly erre járva is volt részem esőben.
Lehetett volna még Ipoly hidazni Parassapuszta és Ipolyság, Ipolyszalka és Letkés között hazajönni, majd Ipolydamásdnál átmenni Helembára de talán ennyi is elég volt, majd máskor sort kerítek rá.
Így kihagyva az említett hidakat Ipolyszalka után egyenesen a Burda hegyet céloztam meg azzal a hátsó szándékkal, hogy a túlsó oldalán leguruljak Garamkövesdig és onnan Esztergomba a vasúthoz tekerjek. Itt vonatra szállva értem el Budapestet.






Összefoglalva egy kellemes és nem túl fárasztó túrát sikerült tennem az Ipoly mentén és az 1900-as évek táján volt 47 Ipoly hídból a ma létező 15-ből néhányat felkeresni.
A maival együtt az idén nyolc túra napot csináltam, melyeknek során összegyűjtöttem 1180 kilométert. Az új még festetlen reku gond nélkül tette a dolgát. Jöhet a festés, színe még bizonytalan!

