… avagy egy jól sikerült túra története
Mikor két héttel korábban meghirdettem a túrát, nem gondoltam, hogy ezen a héten komoly viharokban és felhőszakadásban lesz részünk. Még a hét derekán is kétséges volt, hogy egyáltalán el tudunk-e indulni szombaton, de szerencsére a hétvégére ahogy jöttek, úgy el is mentek a felhők. Kitisztult az ég és verőfényes napsütéssel indult a reggel.
Előző nap megbeszéltük Vilivel, hogy Tatán felveszem a bringájával együtt és onnan megyünk a starthelyre.
Sajnos a sors és főleg a MÁV átírta történetét, amit itt tudtok elolvasni.
A dunaalmási kiindulópontra bőven 9 óra előtt érkeztem, de nem én voltam az első. Mire odaértem, Bányaiék már majdnem menetkészen vártak. Nagyon örültem, hogy be tudták illeszteni dunántúli látogatásuk utolsó epizódjaként a túrát.
Pár perc múlva befutott Tamás is, majd kisvártatva Ádám (RECUMAN).
Néhány perc készülődés után, a tervezett időben elindultunk. Először a dunaparti kerékpárúton, majd a 10-es főúton tekertünk. Szombat ellenére elég nagy volt a forgalom, ami nem volt ínyünkre, de Esztergomba sajnos csak ezen az egy útvonalon lehet eljutni.
Lábatlanon Huszák Zoli csatlakozott hozzánk.
Nyergesújfalun Tamás jelezte, hogy valami nincs rendben a trike-jával, így az egyik benzinkúton megálltunk. Itt derült ki, hogy a hátsó kerék mindkét rögzítőcsavarja laza. Valószínűleg a pár nappal korábbi gumicsere után nem sikerült meghúzni őket. Gyorsan orvosoltuk a problémát és tovább indultunk.
Tátig a bringaúton ütemesen tudtunk tekerni, de a 11-es főút nem volt a kedvencünk. A szokatlanul nagy autóforgalom mellett, folyamatosan a tükröt figyelve mentünk. A körforgalmat elhagyva, a híd felé már nyugodtabb körülmények közt tudtunk haladni. A hídon átérve a Duna part felé vettük az irányt. Ekkor vettük észre, hogy Ádámot és Tamást valahol elveszítettük 🙂 . Nem kellett sokat várni, már csörgött is a telefon. Rövid eligazítás után úgy döntöttem, hogy inkább eléjük megyek. Mire kiértem a sétáló utcához, addigra ők is megtalálták a helyes irányt.
A Duna parton kis pihenőt tartottunk. Ekkor kaptam Kláritól egy üzenetet, hogy „merre vagyunk”. Visszaírtam, hogy hol tartunk, erre úgy döntöttek, hogy elénk jönnek a gáton, egészen Ebedig.
A gáthoz vezető úton Tamásnak újabb műszaki problémával kellett szembesülnie. A csodálatos betonlapokból készült úton zötykölődve eltört a hátsó kerék sárvédője. Újabb gyors javítás a rekusok MacGyver eszközével (kábelkötegelő 🙂 ). Elegánsan odakötöztük a sárvédő végét a rugóstag szárához 🙂 .
Közeledve a gáthoz, már messziről virítottak Bandiék. Odaérve rögtön a Kettwiesel rásegítésének problémájáról kezdtünk el beszélgetni. Észre sem vették, hogy Ádám is velünk van. Mikor arra terelődött a szó, hogy a napokban tervezik felhívni, kaján vigyorral mondtam, hogy inkább kérdezzétek meg személyesen 🙂 . Nagy volt a meglepetés 🙂 . Ezután több, mint egy fél óráig folyt a diskurzus, majd elindultunk, mert Balázsy Laci Karván várt bennünket.
Odaérve kis pihenőt tartottunk, majd Dunaradvány felé vettük az irányt. Az volt a terv, hogy megebédelünk a Paraszt Csárdában, de akkora volt a tömeg, hogy feladtuk. Ekkor pattant ki a szikra, mi lenne, ha átkompoznánk a Dunán és ennénk egy lángost az Almási lángososnál. Még volt egy fél óránk, így kényelmesen eltekertünk a kompig.
A lángososnál szerencsénk volt, mert kevesen álltak a pultnál, így gyorsan sorra kerültünk. Az idő is szorított, mert az utolsó komp 17:30-kor ment és Bandiéknak mindenképpen azzal kellett visszajutniuk.
Kajálás közben tanakodtunk, hogy miként folytassuk az utat. Felmerült, hogy, ha már egyébként is visszajöttünk, akkor menjünk el Tatáig, majd vissza, de végül amellett döntöttünk, hogy mégis visszamegyünk a komppal és megcsináljuk a teljes kört.
Közben Tamás elköszönt, mert műszaki problémái miatt nem akart további meglepetéseket.
A komphoz érve Huszák Zoli sem tartott velünk, így már csak heten folytattuk az utat.
Átérve a szlovák oldalra Bandiék hazafelé vették az irányt, Bányaiék, Laci, Ádám és én Komárom felé fordultunk.
A kerékpárút végén szerencsénk volt, mert elkaptuk azt a kivételes pillanatot, mikor a 64-es főúton éppen nem jött autó, így szinte átsuhantunk a Vág felett. Megkerülve a várat Balázsy Lacitól is elbúcsúztunk, majd a korábbi tervektől – Monostori híd – eltérően az Erzsébet hídon tértünk vissza Magyarországra.
Komáromtól, az almásfüzitői rettenetes kerékpárút ellenére, rekord idő alatt értünk vissza Dunaalmásra.
Köszönöm ezt a csodás napot
- Bányaiék
- Marcsa Klári
- Marcsa Bandi
- RECUMAN
- Huszák Zoli
- Balázsy Laci
- Horvát Tamás
- Vili (aki csak lélekben volt velünk 🙂 )
Vélemény, hozzászólás?