Egy szeles nap története (2025.10.11.)
A szombat reggel komoly széllel fogadott. Nyolckor hívtam Orbán Janit, de lemondta a részvételt, mert nem akart megküzdeni az elemekkel. Nem baj, négyen akkor is leszünk.
Bőven 10 óra előtt érkeztem a Miskahuszárhoz. Csak néhány gazda sétáltatta a kutyáját a környéken. Kibányásztam az új szerzeményt az autóból és gondoltam, míg a többiek megérkeznek, addig felcipelem a murvás terepen, hogy csináljak egy nyitóképet a videóhoz. A huszár lábánál bizony tényleg viharos szél fújt, majdnem felborította a gépet.
Nem sokkal 10 előtt befutott Huszák Zoli, majd Ádám is. Felhívtam Zsoltot, hogy merre jár. Elaludt, de azt mondta, hogy valahol csatlakozik útközben. Megosztottam a pozíciómat Vele, hogy tudja, merre járunk.
Sukoró felé indultunk. Útba ejtettük a Katonai Emlékparkot, majd megmásztuk a sukorói és nadapi dombokat. A híres pázmándi kerékpáros pihenő volt a cél, ahol a fából faragott alkotások találhatók. Itt elég sokat időztünk, mert Zsoltot ezen a ponton vártuk be. A szél ellenére meglepően sok kerékpáros volt az utakon és a pihenőben.
Kisvártatva Zsolt is megérkezett, így már négyen indultunk vissza Nadap felé. Egy országútis társaság az emelkedő megmászása közben megelőzött bennünket, de a nadapi lejtőn laza gurulással beértük és magunk mögött hagytuk őket, pedig derekasan tekertek 🙂 .
Velencére érve a parti utat választottuk, mivel már kopogott a szemünk az éhségtől. Az első vendéglátó helynél meg is álltunk, ahol meglepően jó ebédet kaptunk.
A sétányon indultunk tovább, majd a déli oldalon – ellentétben az eredeti tervvel – a part mentén folytattuk utunkat. A tó elég barátságtalan arcát mutatta, de ennek ellenére szinte az egész partvonalon találkoztunk sétáló emberekkel. Az erős szél és hullámzás a kiteszörfösöket sem riasztotta vissza és kimerészkedtek a vízre.
Utunk során itt hallottuk az eddig számomra legviccesebb kérdést egy 5-6 éves kisfiútól: ” Apa! Ezek távirányítós biciklik ? ” 🙂
Elhagyva a partvonalat, a tó nyugati oldalán csak azért, hogy legalább meglegyen az 50km, Székesfehérvár felé vettük az irányt, majd kiérve a Székesfehérvár-Pákozd kerékpárútra, jobbra fordultunk. Az utolsó kilométereket már szinte hátszéllel tettük meg, végül visszaértünk a Miskahuszár lábához. Még egy fél órára leültünk beszélgetni, majd elbúcsúztunk.
Vélemény, hozzászólás?