Most, hogy hazajöttem a tündérhegyi terápiáról, viszketett a hátsóm egy újabb túrára. Ősszel hűvösebb időben még nem csináltam több napos túrát. Miután sok szabadnap volt egymás után, figyelni kezdtem az időjárás-előrejelzéseket, mert bevallom őszintén, esős kiránduláshoz nem volt kedvem.
Úgy találtam, hogy egy péntek-szombati rés lesz az esős napok között. Péntek reggel még szemerkélt, de déltől már jó idő igérkezett.
A terv az volt, megyek, amíg tudok és ott éjszakázom, ahol az este ér.
2025-10-24 Péntek
Délben már sütött a nap, el is indultam. Igencsak élénk szél volt, 70-es lökésekkel, de ami fontos: ez hátszél volt! Szinte repültem a célom felé.
Az első szakasz az egyik kedvencem: a Nagytarcsa – Isaszeg útvonal, itt kicsit már melegíthettem a hegymászásra is. Isaszegről kellemes kerékpárút vezet Gödöllőre, onnan Tura és Hatvan felé vettem az irányt.
Kis forgalom volt, nem úgy, mint visszafelé, de erről majd később.
Hatvanon felismertem a szakaszt, amit Isuval szoktunk megtenni az újévi 200-as körünkön. Hatvan és Gyöngyös között a GPS szerint nem volt más útvonal, csak a 3-as országút.
Még mindig kis forgalom volt, de ezt már így sem élveztem, egyszer le is kellett hajtanom az útmenti murvára, valószínüleg nem ütött volna el, csak durván lecentizett volna, de nem akartam kockáztatni. Így is fárasztó volt a tükörben mindegy egyes autót ellenőrizni, hogy rendesen kikerül-e előzéskor (ez az ellenőrzés egyébként igaz a teljes országúton töltött időmre, igen, minden egyes autót). Ráadásul a szél oldalról is gyakran belémkapott, szóval nem épp zsinóregyenesen haladtam.
Megkönnyebbültem, amikor Gyöngyösre érkeztem, onnan már kerékpárút vezetett tovább. Irány Mátrafüred, már kezdett szürkülni.
Mátrafüred után már annyira esteledett, hogy letáboroztam az erdőben. Kifeszítettem a függőágyat, beletettem a laticelt, ami eddig szépen bevált az alulról diffundáló hideg ellen. Szuper meleg hálózsákot hoztam, hamar meg is melegedtem benne.
Viszont elfelejtettem elhozni az esti gyógyszeremet, ezért vagy emiatt, vagy egyszerűen a pszichés hatás miatt, nem tudtam elaludni. A másik ok az lehetett, hogy a laticel nem bizonyult elég szélesnek, és a szél miatt (ami azért a fák között sokkal enyhébb volt) a vállamnál meg a térdemnél bizony elkezdett érződni a hideg, emiatt sokszor kellett helyzetet változtatnom, de néhány óra alatt kiderült, hogy emiatt nem fogok tudni aludni rendesen.
Azért hajnalban végre szundikáltam kicsit. Addigra elállt a szél, nem hűlt már olyan gyorsan az a rész, ahol a hálózsák közvetlenül nyomódott rá a függőány anyagára. Sejtem, hogy függőágyazni nagyobb hidegben csak úgy lehet, hogy egy külső, légréteget záró héjat feszítek ki a függőágy alatt körbe. Hallottam már erről, de még nem próbáltam ki. Azt hiszem a sátrazás azért jobban véd a hideg ellen.
2025-10-25 Szombat
Reggel már ébren lestem a hajnalt. Azért valamennyit tudtam pihenni, úgy döntöttem hát, hogy megpróbálom a csúcstámadást.
Az úttest jobbára nedves volt a hajnali pára miatt, és helyenként rengeteg lehullott falevél tette nehezebbé a kapaszkodást. Ez a lengőorrúnak igazi kihívás volt. Mátraháza után, ahol már tényleg meredek szakaszok vannak, kétszer is le kellett szállnom és tolni, mert kipörgött a kerék.
Egyszer azért megálltam megcsodálni a kilátást, ezért nem mondhatom, hogy Mátrafüredtől egy menetben teljesítettem a csúcsot. Felfelé kevés réteg volt rajtam, így is rendesen megizzasztott a kapaszkodás. Fent a csúcson viszont olyan szél süvített, hogy sürgősen magamra kellett kapkodnom mindent, de leginkább a szélálló kabátot és nadrágot.
Lőttem egy kötelező szelfit, és andalogtam egy keveset. Mielőtt elindultam lefelé, még a kapucnimat is rögzítettem a fejemen, sejtettem, hogy még arra is szükség lesz a sapka fölé.
Mivel csúszós volt az út, és egyébként is szent esküvéssel megigértem a pszichiáteremnek, hogy nem engedem a tempót 40 km-es sebesség fölé (merthogy az már öndestruktív magatartás lenne), büszkén jelenthetem, hogy a gpx fájl tanúsága szerint a legnagyobb sebességem 43 km/ó volt. Komolyan.
Idáig nagyon élveztem a túrát, és ezután jött az a rész, ami szép lett volna, ha nem lett volna akkora forgalom, ami még mindig nem lett volna gond, ha nagyon sok esetben nem ültek volna vadállatok a sofőrök helyén.
Mátraháza után videóztam egy kicsit, mert olyan szép volt az ereszkedés, hát lencsevégre kaptam egy ékes példát is.
Aztán ami a hármas úton Gyöngyös és Hatvan között folyt, arra nincsenek szavak. Ötször (!) vezettem le a rekut az út menti murvára, annyira közel jöttek volna. Tipikus eset volt, hogy jött valaki mögöttem messze ezerrel, és szembe tömött sorban haladtak az autók. A fékezés természetesen fel sem merült sok sofőr agyában, tehát egyszerűen átzúzott a szembe autók és közöttem, centikre mindenkitől.
Nagyon sokat káromkodtam. A tanulság: legközelebb vonattal megyek Gyöngyösig és akkor több időm is van a Mátrában csavarogni.
Gödöllő környéke aztán megint adott némi kapaszkodnivalót, és Nagytarcsa felé menve már megkérdeztem a lábamat, hogy bírja-e még azt a mászást.
Azt mondta, már minden mindegy, ha eddig kibírta, mehet. Végül nem is esett olyan nehezemre a hegymenet, de nagyon elfáradtam a végére. A hazaút vége azért tartogatott még számomra szépséges meglepetéseket csodaszép felhők formájában.
Mindamellett nem akarom azzal befejezni a beszámolót, hogy jaj de rossz volt, igenis szép túra volt. Fontos tanulságokat is leszűrtem, amiket legközelebb fel tudok használni. Az őszi táj pedig szép volt, mint mindig!